2014. július 20., vasárnap

Joghurtos szedres finomság

Ma nem kezdődött valami jól a napom, még volt 9 sor kukorica kapálni és én felajánlottam a férjemnek, hogy segítek, na nem kellett volna. Viszont a kapálásnak köszönhető ez a mai desszertünk. Már szinte végeztünk amikor megláttam a kukorica föld szélén burjánzó vad szedret. Telis tele volt finom érett gyümölccsel. Míg a férjem bekapálta az utolsó sort, én szedtem is egy kis vödör szedret, közben már járt az agyam ,hogy mit is készítsek belőle. Az biztos volt, hogy ilyen melegben sütni nem akarok (így is délelőtt ment a sütő, mert kenyeret sütöttem), így ez a joghurtos finomság készült.




Hozzávalók: -kb 30-40 dkg szeder
                  -cukor (ízlés szerint)
                  - 1 ek vaníliás pudingpor
                  -2 nagy doboz joghurt
                  - 8-10 db babapiskóta

A szedret jól megmostam, egy pár darabot kivettem díszíteni a többit egy kislábosba tettem kb 1 dl vízzel és kis cukorral elkezdtem főzni, majd mikor fölforrt az 1 ek vaníliás pudingporral besűrítettem, az így kapott szederöntetet kihűtöttem. A joghurtot elkevertem 2 ek porcukorral és egy kancsóba rétegeztem. Egy sor joghurt, egy sor babapiskóta és egy sor szederöntet, jól lehűtöttem. Nagyon finom lett. :)



2014. július 17., csütörtök

Falunap 2014

Hát egy kisebb technikai gond (tönkre ment a számítógép) és idő hiány (lakás festés) után egy újabb beszámoló nem másról mint a Falunapunkról. Ez volt már az 5. Falunap amin rész vettünk, a fiuk a foci bajnokságon, Mi pedig a főző versenyen. A csapatunk neve: Rákóczi Kuktái :) csak mert a Rákóczi utcában lakunk.

Rákóczi kuktái elölről :) Andi, Robi és Én


Rákóczi kuktái hátulról :)

Mindig nagyon készülünk és mindig nagyon jól érezzük magunkat. Most az időjárás miatt izgultunk, mert pénteken még szakadt az eső, de szombatra nagyon szép idő lett, csak egy kicsit fújt a szél. Az idei menü: Harcsapaprikás volt kapros túrós nokedlival és kürtös kalács, versenyen kívül pedig főztünk még kerámia köcsögbe gulyás levest nyúlból, ez csak a családnak készült és majd egy külön bejegyzésben írok róla, mert megérdemli a köcsög is (amit kaptam) és a gulyás is. Az idei menü első gondja, hogy honnan szerezzük be a harcsát, és mekkora legyen? Abban maradtunk, hogy nagy harcsa kell, mert sokan vagyunk és a kedvenc sógornőm Ani, barátja Laci, felajánlotta, hogy segít nekünk, mert van ismerőse aki éttermeknek beszállít. Kaptunk az alkalmon és jól ki is használtuk, mert Laci által teljesen konyhakészen, kifilézve kaptuk meg a nem kis (6,7 Kg-os!) harcsát, amit ezúton is nagyon köszönünk kedves Laci! Második gond, hogy miben és min süssünk kürtöskalácsot. A "min" hamar megoldódott, mert találtam az 1 euros boltban klassz kis sütőfát amit egy kis átalakítás után jól tudtunk használni.A "miben" pedig a férjem oldotta meg, mert készített egy kis grill sütőt ami ugyancsak jól szuperált. A következő a receptek kiválasztása volt. A kürtös kalács nem volt kérdés,hogy Limara kürtös kalács receptje lesz ami a következő, nálunk dupla mennyiségekkel, és ezt is 2x dagasztottuk.

Hozzávalók:
  • 1 kg finomliszt
  • 2 mk. só
  • 6 ek. cukor
  • 2 tojás
  • 6 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 10 dkg olvasztott vaj
 A tésztát jól kidagasztottuk és betettük a gyorskelesztőbe ( autó felhúzott ablakokkal :) ) mikor a sütés következett, vékonyra nyújtottuk 1,5 cm-es csíkokra vágva feltekertük a már vajjal megkent sűtőfára újabb vajazás után kristálycukorba forgattuk és mehetett a már parázsló fa szénre. Pár perc alatt kész lett és sütés után is fahéjas vagy diós cukorba forgattuk. Nagy sikere volt!

Dagasztás 1 :)

Dagasztás 2 :)

Feltekerés

Profi sütés :)

A harcsapaprikás pedig így készült:

Hozzávalók:
     
     - A harcsa fej farok és más alkatrész, külön a filé
     -1,5 kg hagyma
     - 5-6 db paprika
     - 30 dkg füstölt szalonna
     - 30 dkg zsír
     - só, bors, pirospaprika, darált csemege paprika (Édes Anna), csípős paprika
     - nagy doboz tejföl
       
A filét előző este bepácoltuk só, bors és a darált paprika keverékével.
 Külön főztünk egy alapot. A zsíron átsütöttük a szalonnát, erre ment a hagyma, paprika, a harcsa fej farok, só, bors és pirospaprika. Egy kicsi vízzel felengedve kb 2- 2,5 órát főztük, majd a csontokat kiszedve átpasszíroztuk. A bográcsba a zsír és a szalonna másik felét kiolvasztottuk, 2-3 ek pirosparika ment rá és a már előzőleg megfőzött alap, mikor jól átforrt mehet bele a bepácolt filé, ha szükséges fűszerezhetjük még. Forrástól számítva 10 perc és kész is, csak a tejfölt kell még belekeverni.

Kapros túros nokedli hozzávalók:

    -1 kg túró
    - 8-10 tojás
    - apróra vágott kapor
    - és annyi liszt amennyit felvesz
    - só

Összekeverjük, sós lobogó vízbe kiszaggatjuk és készre főzzük. Nagyon finom köret lett belőle.

A főzőversenyt megnyertük. :)
A fiuk 3. helyezést értek el a focibajnokságban. :)        
A kereszfiam Edvin első lett a 11-es rúgó versenyen :)

Terített asztalunk :)

Díj átadás :)

Nagyon jól sikerült minden , nagyon jól éreztük magunkat, jövőre is ott a helyünk :)